Ahogy a klímaváltozásról beszélünk olyan, mintha spammelnénk
Zhvg Dobos Emese 2020. augusztus. 01. 07:00

Ahogy a klímaváltozásról beszélünk olyan, mintha spammelnénk

Változás, válság vagy katasztrófa? Miért nem hiszünk a tudósoknak, és miért van már elegünk a témából? Pintér Dániel Gergő PR-stratéga és válságmenedzserrel, az Magyar Public Relations Szövetség Kríziskommunikációs Tagozatának elnökével beszélgettünk arról, hogyan is kellene hatékonyan beszélnünk a klímaváltozásról.

Zhvg

A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.

hvg.hu: A tudósok évtizedek óta figyelmeztetnek bennünket a klímaváltozásra. Miért nem hiszünk nekik?

Pintér Dániel Gergő: Az emberek hajlamosak a politikához hasonlóan amolyan „úri huncutságnak” tekinteni a tudományt. Több társadalomtudományi kutatás is alátámasztja, hogy párhuzam van aközött, mennyire követjük a tudósok útmutatásait és aközött, milyen mértékben vagyunk hűségesek az aktuális hatalomhoz. A kutatókra egyesek úgy tekintenek, mint akik elefántcsonttoronyba zárkózva, az adófizetők pénzén teoretikus eredményeket állítanak elő, amelyek nem képesek valódi segítséget nyújtani a hétköznapokban.

A kérdés egyébként szorosan összefügg az emberek romló írási-olvasási képességével és az oktatással: a klímaválság egy rendkívül komplex, számos tudományágat integráló terület, amelynek az összefüggéseit és kontextusát éppen úgy meg kell értenie egy kisiskolásnak, egy urbanista értelmiséginek és egy peremvidékeken élő idős embernek is.

hvg.hu: És a tudósok közt sincs egyetértés sok kérdésben.

P. D. G.: Így igaz, a klímakutatással kapcsolatban gyakran a tudósközösségen belül sincs konszenzus, a jelentősebb publikációkat is viták övezik.

Pintér Dániel Gergő

hvg.hu: Miért van ez?

P. D. G.: Egyre több a kutató, egyre több téves információ kering a médiatérben, az álszakértők pedig gombamód elszaporodtak. Ma már rendkívül alacsony a belépési költsége a közlésnek, bárki pillanatok alatt százezres tömeget érhet el, és ha ügyes, meg van pénze saját maga reklámozására, külsőségeiben könnyen leutánozhat egy valódi szakértőt. Mivel a tudósokat sokszor lefoglalja a munkája – vagy még nem ismerték fel az énmárkázás fontosságát –, nincs közérthető weblapjuk, Facebook-oldaluk. Emiatt előfordulhat akár az is, hogy kommunikációs szempontból profibbnak néznek ki az álszakértők, mint azok, akik valóban értenek a klímaválság által integrált szakterületekhez.

Ráadásul a médiának is szüksége van szakértőkre, hiszen a szerkesztők nem akarják saját maguk elmondani a véleményüket, ezért rengeteg műsorba hívnak olyan szócsöveket, akiket szakértőnek neveznek. A szerkesztők válogatása azonban gyakran felületes: vagy az adott embert dobta ki a Google elsőnek, vagy azért hívták be, mert korábban már mások is behívták másik műsorba. Utóbbi könnyedén eredményezheti azt, hogy aki egyszer bekerül a körforgásba, egyre többet fog szakértőként szerepelni anélkül, hogy bárki ellenőrizte volna a tudását. Végezetül észre kell vennünk, hogy mennyire túl vagyunk terhelve információkkal. Egyre kevesebb időt töltünk a tények érdemi feldolgozásával, melyen az online sajtóra jellemző hatásvadász narratíva sem segít.

Ember legyen a talpán, aki iskolázottsági háttértől függetlenül kiismeri magát ebben a problématengerben.

hvg.hu: Klíma és ökológia: változás, válság vagy katasztrófa?

P. D. G.: A szakmám szempontjából nézve nem létezik olyan, hogy „ökológiai krízis”: ezt nem a természet okozza, hanem közvetlenül vagy közvetve emberi cselekedet eredménye, ráadásul az előrejelzés, elhárítás is a mi felelősségünk. Ha áttekintjük az elmúlt évek legjelentősebb vészhelyzeteit, gondoljunk akár az olajkatasztrófákra, akkor könnyedén beláthatjuk, hogy valójában elenyésző a tisztán a természeti folyamatok által kiváltott válság, miközben az ún. mismanagement, vagyis a szervezeti félrekezelés, a rossz kommunikáció és technológiai meghibásodások nyomán fellépő krízisek száma jelentős.

Az öko-katasztrófákat a vezetési kultúra hiányosságai, emberi és tervezési tényezők, valamint gazdasági és politikai érdekek együttesen okozzák.

hvg.hu: Hogyan kellene beszélnünk a klímaváltozásról?

P. D. G.: Véleményem szerint óriási hiba egyéni szinten értelmezni és a fogyasztók önmegtartóztatására buzdító narratívában tálalni ezt, ahelyett, hogy a megoldásokra és a mélyreható gazdasági-technológiai átalakítások megértésére koncentrálnánk.

Edukációs szempontból remek kezdeményezés például a műanyagmentes július és a tömeges faültetés, ezeknek viszont alig van szerepük a globális túltermelés okozta környezetpusztítás felszámolásában.

Pánikkeltés helyett a megelőzésre kellene koncentrálnunk inkább, el kellene érnünk a különböző érdekcsoportok elköteleződését és igényeik összehangolását a környezettudatosság hosszú távú előnyeinek kihangsúlyozásával. Helyi lakossági támogatás nélkül nincs az a remek globális kezdeményezés, ami előbb-utóbb ne halna el. A döntéshozóknak és a versenypiaci szereplőknek arra kellene koncentrálniuk, hogy az emberek milyen hétköznapi problémák során igényelnek konkrét, gyakorlati segítséget – ez az ún. social listening. Panaszkodnak amiatt, hogy a szelektív hulladékgyűjtés nehezen kivitelezhető? Nem találják meg az üzletekben a pálmaolajmentes termékeket? Repoharat igényelnének a szórakozóhelyeken? Ezekre kell választ adni.

hvg.hu: Egy megosztott világban működhet bármilyen kommunikációs stratégia arra, hogy meggyőzzük valamiről az embereket?

P. D. G.: Hogyan fordulhat elő, hogy minden piaci üzenetet végtelen sokáig szegmentálunk a különböző célcsoportokra, de a klímaválságról unalmasan sulykoló és egységes kommunikációt folytatunk, zömében 20. századi csatornákra és ötlettelen formátumokra támaszkodva? Éppen úgy, ahogy egy termék, vagy szolgáltatás bevezetése esetén, itt sem homogén a célcsoport, így az érintett szervezetek nem bízhatják kizárólag a saját profitmaximalizálási szempontjai alapján működő médiára, hogy közel hozza az emberekhez a környezet védelmét, hanem fel kell ismerniük, hogy nem lehet mindenkit ugyanúgy megszólítani. E felismerés nélkül a klímakommunikáció nem több mint elidegenítő spammelés.

Nyomtatott lapokban megjelent tudományos igényű fejtegetésekkel kevésbé lehet aktivizálni az embereket, annál inkább infotainment, vagyis szórakoztató és egyben ismeretterjesztő blogokkal, edukációs vlogokkal, interaktív audio-vizuális tartalmakkal, vagy online tematikus játékokkal.

Felhívni valamire a figyelmet, meggyőzni és cselekedtetni az embereket, illetve hosszú távú attitűdváltást elérni nem ugyanaz. Gondoljunk csak a klímaszorongásra: azt rengetegen tudják, hogy bajban vagyunk, de eljutni odáig, hogy felszedjük az utcán más helyett a szemetet, kényelmetlenséget vállaljunk a környezettudatosság érdekében, illetve időt, energiát és pénzt nem kímélve változtassunk a napi rutinunkon, komoly kommunikációs kihívás. Kézzelfoghatóvá kell tenni, hogy ha „A” módon „B” százalékkal csökkenthetik az ökológiai lábnyomukat, mely „C” percet vesz el az életükből, viszont cserébe „D” közvetlen előnyük származik belőle. A mainstream médiára jellemző katasztrófahajhászás, az általa terjesztett megalapozatlan spekulációk és apokaliptikus előrejelzések csakis egy valamire jók: a klímaválság kollektív elfojtására és arra, hogy rezisztenssé váljuk a témát illetően.

hvg.hu: Mi nehezíti meg leginkább azt, hogy az emberek a klímaváltozásra figyeljenek, komolyan vegyék és tegyenek érte?

P. D. G.: Mint minden válság során, itt is kulcsfontosságú, hogy van-e gazdája a kommunikációnak, és élére áll-e valaki a megelőző intézkedéseknek. A klímakrízis hatékony kezelését nem segíti, hogy jelenleg nehezen találunk olyan jelentős lobbierővel rendelkező transznacionális intézményt, amely demokratikus szempontok szerint koordinálja a folyamatokat és józan hangon moderálja a kapcsolódó diskurzust. Ha pedig nincsenek stratégiai szinten szinkronizálva és egyértelmű határidők mentén leosztva az országhatárokon átívelő feladatok, maximum csak részeredményeket érhetünk el. Ezek a részeredmények elsősorban olyan aktivista mozgalmak nemzetközi szolidaritási hálózatainak köszönhetők, amelyek az elrettentés és riogatás helyett a pozitívumokat helyezik kilátásba. Véleményem szerint itt az ideje felváltani a klímastresszt egy nem kevésbé zöld, de a kérdést az okok-okozatok, előnyök-hátrányok közérthető és mélyreható magyarázata felől közelítő szemlélettel.

Zhvg
A sorozat további cikkei
Müller Péter Sziámi: Ne hülyéskedj, ez a gyerekem, aki megnőtt
Kult Csatlós Hanna - Ká Zoltán 2020. augusztus. 11. 20:15

Müller Péter Sziámi: Ne hülyéskedj, ez a gyerekem, aki megnőtt

Müller Péter Sziámi akkor látta utoljára ilyen üresnek a Hajógyárit, amikor 1993-ban terepszemlézett az első Diákszigethez. Most, hogy elmaradt a Sziget fesztivál, a sátrak, koncerthelyszínek és a Nagyszínpad hűlt helyén idéztük meg az első bulik szellemét. Kiderült, hogyan lobbizott az akkori főpolgármester Demszky Gábornál, majd időt ugrottunk, és a járványveszély alatt felgyülemlett kreatív energiákról meg a raktárkoncertekről is szót ejtettünk.