Bodolai már nem tagja az LMP-nek
Itthon hvg.hu 2020. július. 31. 17:34

Bodolai már nem tagja az LMP-nek

Visszaadta a Nemzeti Választási Bizottságbeli megbízatását is.

Index-botrány

Bajban van Magyarország egyik vezető hírportálja: az Index.hu 2020 júniusában átállította szabadság-barométerét a "Veszélyben" fokozatra, de már jóval korábban gyülekeztek a felhők az online médiapiac egyik legnagyobb szereplője körül. Július 22-én kirúgták Dull Szabolcs főszerkesztőt, emiatt a szerkesztőség többsége felállt, majd ezrek tüntettek Budapesten a sajtószabadságért. Az Index sorsát cikksorozatunkban követheti.

„Bodolai László kilépett az LMP-ből, és visszaadta NVB delegálti megbízását” – válaszolta megkeresésünkre a párt sajtóosztálya. Arra a kérdésünkre, hogy az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke maga jutott erre az elhatározásra, vagy küldték, nem reagáltak.

A párt ezzel megerősítette a Válasz Online arról szóló értesülését, hogy Bodolai már nem tag a Nemzeti Választási Bizottságnak, ahol az LMP delegáltja volt.

A lap akkor azt is írta, hogy Bodolai a Tilos Rádióból is kikerült az Index körül történtek miatt. A rádió később azt közölte: kuratóriumuk valóban megbeszélte Bodolaival, hogy jobb, ha egy ideig szünetelteti a műsorait, de nem foglalnak állást ellene, és továbbra is a csapat tagja marad.

Bodolai volt az, aki kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt az Indextől, aminek nyomán a lap több mint hetven újságírója mondott fel.

Index-botrány
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Müller Péter Sziámi: Ne hülyéskedj, ez a gyerekem, aki megnőtt
Kult Csatlós Hanna - Ká Zoltán 2020. augusztus. 11. 20:15

Müller Péter Sziámi: Ne hülyéskedj, ez a gyerekem, aki megnőtt

Müller Péter Sziámi akkor látta utoljára ilyen üresnek a Hajógyárit, amikor 1993-ban terepszemlézett az első Diákszigethez. Most, hogy elmaradt a Sziget fesztivál, a sátrak, koncerthelyszínek és a Nagyszínpad hűlt helyén idéztük meg az első bulik szellemét. Kiderült, hogyan lobbizott az akkori főpolgármester Demszky Gábornál, majd időt ugrottunk, és a járványveszély alatt felgyülemlett kreatív energiákról meg a raktárkoncertekről is szót ejtettünk.