Szlávik: Három hónap előnyünk volt koronavírus-ügyben
Itthon hvg.hu 2020. június. 30. 19:53

Szlávik: Három hónap előnyünk volt koronavírus-ügyben

Nálunk márciusban jelent meg a vírus, más európai országokban azonban már decemberben is ott volt.

Koronavírus-világjárvány

Már több mint 9 millió embert fertőzött meg és csaknem félmillió beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával már egyre több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

Szinte biztonsággal állíthatjuk, hogy Magyarországon március elején jelent meg a vírus, más európai országokban azonban már decemberben ott volt - erről Szlávik János infektológus beszélt a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság hétfői ülésén, amiről az RTL Klub Híradója készített összeállítást.

Szlávik János beszélt a vakcinákról is, azt mondta, egyeseket már embereken tesztelik, de ő kicsit tart attól, hogy hova vezet a rekordsebességű fejlesztés.

Koronavírus-világjárvány
A sorozat további cikkei

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

A szörnyetegek a szemünk előtt vannak, csak észre kellene venni őket
Élet+Stílus Vándor Éva 2020. július. 02. 20:00

A szörnyetegek a szemünk előtt vannak, csak észre kellene venni őket

Az amerikai tornászok elképesztő erővel mutatták be a gyakorlatokat és gyűjtötték az érmeket a világversenyeken, miközben a rendszer, amely az őket évtizedeken át zaklató sportorvosnak védelmet nyújtott, tehetetlenné tette őket a visszaélésekkel szemben. Egy új dokumentumfilm most megpróbálja visszaadni nekik azt az erőt és tartást, amit Larry Nassar és a sportágat irányító hatalmasok elvettek tőlük.