És akkor eltűnt a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasút ára
Gazdaság hvg.hu 2020. május. 31. 07:00

És akkor eltűnt a költségvetésből a Budapest-Belgrád vasút ára

Elkészült a 2021-es költségvetés tervezete; az EU több száz milliárd euróval kezelné a válságot; a Budapest Bank is beszáll az alakuló szuperbankba. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Ugyan nehéz még bármit is előre jelezni arról, hogy mi vár a gazdaságra jövőre, a kormány azonban elkészítette a 2021-es költségvetés tervezetét. E szerint arra számítanak, hogy 4,8 százalékkal nőhet a magyar gazdaság 2020-hoz képest, az infláció pedig 3 százalékos lehet. Az oktatás 80, az egészségügy 186 milliárd forinttal kaphat többet, mint idén. Ha bejön a kormány terve, akkor jövőre járhat nyugdíjprémium is, idén nem. Kormánypropagandára mindenesetre ugyanannyi pénz jut jövőre, mint idén.

Az Egészségbiztosítási és Járvány elleni Védekezési Alapban 2935 milliárd forint áll majd rendelkezésre, de ez nagyrészt nem új forrás, a járvány miatt létrehozott alap egyszerűen összeolvad az egészségbiztosításival.

A nagy vesztesek az önkormányzatok: a járvány elleni védekezés alapjába megy a gépjárműadóból várt teljes 87 milliárd forint, a települések nem tarthatják meg a bevétel 40 százalékát, mint eddig. Sok önkormányzatnak ez volt az egyetlen saját bevétele. Ennél is furcsább, hogy a Pénzügyminisztérium rengeteg külön nevesített projektet söpört össze semmitmondó címek alá a költségvetésben, így ezekről már nem tudni, mennyi pénzt visznek el külön-külön. Így például az egyszerűsítésre hivatkozva nem derülhet ki, hogy mennyibe kerül a nemrég tíz évre titkosított Budapest–Belgrád vasútvonal rekonstrukciója.

Szavazás

Megvalósul a 4,8 százalékos növekedési terv 2021-ben?

Miközben a magyar kormány beírja a költségvetésbe, hogy az EU nem ad pénzt a járvány ellen, az Európai Bizottság nagyszabású tervvel állt elő: 750 milliárd euró értékben vesz fel hitelt, hogy abból finanszírozza a válságkezelést. A kötvénykibocsátásból származó keret kétharmadát vissza nem térítendő támogatásként kaphatják meg az országok, a fennmaradó 250 milliárd pedig kölcsön, amelyet a kedvezményezett államoknak kell visszafizetniük a bizottságnak.

A támogatás valamennyi tagállam számára elérhető lesz, de elsősorban azokra a térségekre összpontosít, amelyeket a legnagyobb mértékben sújtja a mostani válság. Magyarország 6,63 milliárd euróra, azaz nagyjából 2320 milliárd forintra lenne jogosult a bizottság elsődleges kalkulációja szerint, amelynek alapja a lakosság, a GDP és a munkanélküliek aránya. Efölött hitel igényelhető, amely elvileg nem haladhatja meg a bruttó nemzeti jövedelem 4,7 százalékát, kivételesen esetben mégis lehetséges az emelés.

Az Európai Bizottság emellett egy új, 9,4 milliárd euró költségvetésű egészségügyi programot is javasolt a 2021-2027 közötti időszakra.

Szavazás

Mi lesz ebből a tervből?

A koronavírus-járvány kitörésekor hirdette meg a kormány a Diákhitel Pluszt, de arról nem volt szó, hogy azt különös feltételhez köti. Pedig a panaszok alapján úgy tűnik, ez történhetett: több diák is megkereste szerkesztőségünket, arról számoltak be, hogy hiába kérték, kiderült, nem jogosultak az újfajta támogatásra. Aki igénybe vette a Diákhitel3-at, azaz a Nyelvtanulási hitelt, annak már nem jár a Diákhitel Plusz.

Kerestük a Diákhitel Központot és a felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumot. A minisztériumtól kaptunk levelet, de arra a kérdésre, hogy valóban kizáró ok-e a nyelvtanulási hitel, nem adtak konkrét választ. Azt mindenesetre megírták, hogy a feltételek módosítása most nincs tervben.

Szavazás

Mi lesz a történet folytatása?

A hét képe: Japánban elkészült az első áram nélkül működő, papír italautomata.

A kormány több más törvényjavaslatot és kormányrendeletet is készített az ország újranyitásáról. Az egyik legfontosabb ezek közül a barnamezős akcióterületek létrehozásáról szóló: ugyan az építőipar egyáltalán nem csak a járvány miatt van bajban, a rozsdaövezetek könnyebb és olcsóbb beépítésével nagyot lökne a kormány a szektoron.

A járványra hivatkozva arról is döntöttek, hogy az év végéig külföldiek csak miniszteri engedéllyel szerezhetnek tulajdonrészt stratégiai vállalatokban. Az utazásszervezés szabályait is átalakítják a járvány miatt: utalványt is kaphat az, akinek lemondják az utazását.

Budapesten pénteken folytatódhatott a nyitás, az éttermek belső, zárt részeibe ekkortól lehet újra bemenni. És mostantól újra lehet nézők előtt tartani szabadtéri sporteseményeket is.

Szavazás

Milyen szabályokra lenne még szükség?

Közzétette a KSH, miként lépett a fékre a magyar gazdaság: az első negyedévben, aminek az utolsó három hetében volt jelen itt a koronavírus, szinte minden szegmensben jókora lassulást mértek, egyedül a lakossági fogyasztás maradt a régi - nem csoda, mindenki rohant a boltokba. Ebben a negyedévben már csak 2 százalékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbihoz képest, az előző negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékos volt a visszaesés.

A héten közzétették a munkanélküliségi adatokat is: ezekből kiderül, hogy márciusban és áprilisban 129 ezer ember vesztette el az állását, de a módszertan miatt közülük csak 21 ezren számítanak munkanélkülinek. Azt is kiszámolták a statisztikusok, hogy márciusban először elérte a 400 ezer forintot a havi bruttó átlagfizetés.

A KSH ezen a héten adta ki a márciusi népességi adatokat is. Ezekből az látszik, hogy megtorpant a mini baby boom: a születésszám még mindig nőtt, de szó sincs olyan kiugró adatról, mint az év legelején. 2020-ban eddig nagyot csökkent a természetes fogyás, de ennek a fő oka az, hogy idén nem volt annyira súlyos influenzajárvány, mint tavaly.

Szavazás

Ön keres havi bruttó 400 ezer forintot?

Csehországba és Szlovákiába már szabadon utazhatnak a magyarok, ha nem maradnak két napnál tovább. Már ennyi konkrétumnak is örülhetünk: nem egyszerű áttekinteni, hogy Európában pontosan melyik ország polgárai hova utazhatnak. A tagországok egymás között nyitnak, de nem egységesen, ami nehezen követhető helyzetet eredményez.

Összegyűjtöttük, hogy a jelenlegi helyzetben éppen hova utazhatnak magyarok, hol kérnek koronavírustesztről igazolást, hova lehet csak úgy menni, ha az ember kötelezően karanténba vonul. Egyelőre óvatosan érdemes tervezni a külföldre utazás előtt, de már egyre több helyre lehet menni.

Szavazás

Ön tervez külföldi utazást a nyárra?

Van, amit a koronavírus sem akaszthat meg: két héttel az után, hogy bejelentették a MKB és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank egyesülésének előkészítését, most kiderült: a Budapest Bank is beszáll a fúzióba, amelynek nem titkolt célja, hogy az ország második legnagyobb lakossági bankjaként az OTP kihívója legyen. Az egyelőre nem derül ki, milyen feltételekkel csatlakozik a Budapest Bank a holdinghoz, azt sem, hogy a létrejövő szuperbank hogyan működik majd.

A magyar bankok környékén még egy fontos bejelentés volt a héten: váratlanul lemondott Nagy Márton, az MNB alelnöke. A hivatalos indoklás szerint „más fontos vezetői megbízatás” miatt – nem csoda, hogy elindult a pletyka, nem az új nagybankhoz hívják-e, de egyelőre erre a kérdésre nem tudni a választ.

Szavazás

Ki fog derülni valamikor, pontosan mi történt?

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
A szörnyetegek a szemünk előtt vannak, csak észre kellene venni őket
Élet+Stílus Vándor Éva 2020. július. 02. 20:00

A szörnyetegek a szemünk előtt vannak, csak észre kellene venni őket

Az amerikai tornászok elképesztő erővel mutatták be a gyakorlatokat és gyűjtötték az érmeket a világversenyeken, miközben a rendszer, amely az őket évtizedeken át zaklató sportorvosnak védelmet nyújtott, tehetetlenné tette őket a visszaélésekkel szemben. Egy új dokumentumfilm most megpróbálja visszaadni nekik azt az erőt és tartást, amit Larry Nassar és a sportágat irányító hatalmasok elvettek tőlük.