Elmarad a jövő évi Genfi Autószalon is
Autó hvg.hu 2020. június. 30. 08:55

Elmarad a jövő évi Genfi Autószalon is

A koronavírus-járvány, úgy tűnik, felgyorsít olyan folyamatokat, amelyek egyébként is zajlanak az autóiparban. Ilyen például, hogy eltűnnek a nagy autókiállítások.

Azután, hogy idén a járvány miatt elmaradt Európa egyik legnagyobb autóipari kiállítása, hosszabb távon is bizonytalannak tűnik a show sorsa. A svájci szervezők ugyanis most bejelentették, hogy a 2021-re tervezett kiállítás is elmarad. Arra hivatkoznak, hogy felmérésük szerint a kiállítók többsége nem vállalná a részvételt, inkább a 2022-re összpontosítana.

A rendezők már az idei elmaradt rendezvény miatt is komoly finanszírozási nehézségekkel szembesültek, és már a svájci állammal tárgyaltak egy 12 millió svájci frankot meghaladó összegű hitelszerződésről, amelyet azonban most nem kell igénybe venniük.

Nem csak a Genfi Autószalon szenvedett el veszteségeket a világjárvány miatt: elmaradt az idei New York-i és pekingi autós seregszemle is. Az idei Párizsi Autószalont is lefújták, és a jövőben más formátumban rendezik majd meg, miközben a "Frankfurti Autószalon" is teljesen átszerveződik, ráadásul Münchenbe költözik.

A hagyományos, nagy autókiállítások elnéptelenedése már jó pár éve tartó folyamat, mert a cégek többsége túlzott kiadásnak tartja a megtérüléshez képest a sokszor eurószázezreket meghaladó részvételi költségeket, és inkább másféle marketingtevékenységek felé fordulnak, arról nem is beszélve arról, hogy mire a kiállítást megrendezik, az összes újdonságot bemutatták az interneten.

A legutóbb éppen a Lamborghini jelentette be, hogy nem vesz részt többé ilyen rendezvényen, de a változásokat jól mutatja például a legutóbbi M5-ös BMW bemutatója is: a bajorok sportlimuzinjának ötödik generációja egy számítógépes játékban, a Need for Speedben debütált.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
A szörnyetegek a szemünk előtt vannak, csak észre kellene venni őket
Élet+Stílus Vándor Éva 2020. július. 02. 20:00

A szörnyetegek a szemünk előtt vannak, csak észre kellene venni őket

Az amerikai tornászok elképesztő erővel mutatták be a gyakorlatokat és gyűjtötték az érmeket a világversenyeken, miközben a rendszer, amely az őket évtizedeken át zaklató sportorvosnak védelmet nyújtott, tehetetlenné tette őket a visszaélésekkel szemben. Egy új dokumentumfilm most megpróbálja visszaadni nekik azt az erőt és tartást, amit Larry Nassar és a sportágat irányító hatalmasok elvettek tőlük.